Egyre több tagállam veszi komolyan a NATO-t
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette, hogy idén több mint 20 NATO-tagország teljesíti a GDP legalább 2 százalékának védelemre fordítását, szemben az öt évvel ezelőtti kevesebb mint 10 taggal.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette, hogy idén több mint 20 NATO-tagország teljesíti a GDP legalább 2 százalékának védelemre fordítását, szemben az öt évvel ezelőtti kevesebb mint 10 taggal.
A NATO országok arról folytatnak tárgyalásokat, hogy jóval nagyobb készenléti nukleáris arzenált fognak telepíteni – számolt be a Kyiv Independent.
A NATO brüsszeli védelmi miniszteri értekezletén megerősítést nyert, hogy Magyarország kimarad a szervezet ukrajnai szerepvállalásából - közölte a Facebook-oldalára feltöltött videóban a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett, lojális és megbecsült szövetségese a NATO-nak.
A szövetséges országok megállapodtak, hogy tervet készítenek, amely meghatározza, hogy a NATO miként fogja irányítani az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítség és katonai kiképzés (NSATU) koordinálását, ez lehetővé teszi, hogy a júliusi washingtoni csúcson a tagállamok vezetői elindítsák ezt a programot - jelentette be Jens Stoltenberg pénteken Brüsszelben.
A szokásos csütörtök délelőtti időpontban újra Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Orbán Viktor szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozott Budapesten, amit követően sajtótájékoztatót tartottak.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Bukaresti Kilencek (B9) rigai csúcstalálkozóján megszólalt az Orbán Viktorral tervezett szerdai találkozója kapcsán.
Három nappal a június 9-i magyarországi választások után, e hét szerdán Budapestre látogat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – jelezte a közmédiának adott hétfő esti interjúban Orbán Viktor magyar kormányfő.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken azt mondta: amióta a Nyugat támogatja Ukrajnát, Oroszország folyamatosan fenyegetőzik, de valóra nem váltotta ezeket a fenyegetéseket – írja az Ukrajinszka Pravda.
A Czechoslovak Group (CSG), Közép-Európa legnagyobb lőszerbeszállítója, komoly minőségi és költségproblémákkal küzd az Ukrajnának szánt lövedékek beszerzése során. Michal Strnad, a CSG vezérigazgatója elmondta, hogy a beszállított lövedékek felét nem lehet közvetlenül Ukrajnába küldeni - írja a Business Insider.
A NATO tagállamai arról értekeznek, hogy megengedhetik Kijevnek a nyugati fegyverek bevetését oroszországi célpontok ellen. Az ügyben most Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt – írja a Kyiv Post.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Economistnak nyilatkozva kijelentette: a NATO-tagországok által az Ukrajnának átadott fegyverek ukrán tulajdonba kerülnek, ezért már csapást mérhetnek velük legitim oroszországi katonai célpontokra. A Kreml nevében hétfőn Dmitrij Peszkov szóvivő reagált a főtitkár szavaira – írja a Reuters.
A Kijevnek átadott NATO-fegyverek azonnal ukrán tulajdonba kerülnek, így Kijevnek képesnek kell lennie arra, hogy azokkal csapást mérjen például "oroszországi légi bázisokra" - jelentette ki hétfőn NATO-főtitkár.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár reagált Orbán Viktor kijelentésére - amelyet a pénteki Kossuth rádiós bejelentkezésében mondott -, vagyis hogy Magyarország felülvizsgálhatja NATO-kötelezettségeit azért, hogy bizonyos akciókban megtagadhassák a részvételt - írja az Index.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az atlanti szövetség nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, és nincsenek tervek NATO-alakulatok ukrajnai állomásoztatására sem, ugyanakkor az amerikai fegyverek oroszországi célpontok ellen történő bevetését engedélyezné.
Törökország értesítette a szövetségeseit arról, hogy támogatni fogja Mark Rutte holland kormányfő megválasztását a NATO új főtitkárának - közölte hétfőn Öncü Keceli, a török külügyminisztérium szóvivője.
A német állampolgárok egyértelmű többsége támogatja, hogy Németország és európai NATO-szövetségesei a megváltozott biztonsági helyzetben jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat - derült ki a német Forsa közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Recep Tayyip Erdogan török elnök valószínűleg Mark Rutte mögé áll, és ezzel a NATO következő vezetője a pénteken Isztambulba látogató holland miniszterelnök lehet - írja a Bloomberg.
Ha így lesz, akkor már csak két ország - Szlovákia és Magyarország - nem támogatja Ruttét, a hírügynökség szerint a nagyobb problémát Magyarország meggyőzése jelentheti.
Az eddigi legnagyobb, 500 millió font értékű, Ukrajnának szánt fegyvercsomag bejelentését készíti elő Rishi Sunak brit miniszterelnök – olvasható ez a brit kormány hivatalos honlapján.
A NATO-Ukrajna Tanács a közelgő pénteki ülésen fogja megvitatni, hogyan lehetne Ukrajnának további légvédelmi rendszereket biztosítani. Ezt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára jelentette be szerdán a Sky News beszámolja szerint.
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Az idei Nobel-díjas közgazdász írása
Nagyon izgalmas hét elé nézünk.
Új gasztronómiai és szórakoztatási élmény érkezik a fővárosba.
A kilátásokat pozitívról stabilra módosította.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.
Megjelent a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja.